Shimanuki Megumi

Shimanuki Megumi Sapporoban született, négyéves korában kezdett zongorát tanulni. 

A Toho Gakuen School of Music-ban Nojima Minoru professzornál tanult és a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Nádor György professzornál tanult.

Majd a Stuttgarti Zeneművészeti Egyetemen Nagy Péter professzor osztályában a "Master of Music" és ú.n. "Konzertexam" programban.

Jelenleg a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanul Nagy Péter professzornál.

2009. óta rendszeresen vesz órákat Dmitri Alexejev professzortól.

Megumi a fentiek mellett rövidebb-hosszabb ideig tanult Endo Ikuko művésznőtől,

valamint Prof. Gulyás Mártától, Hargitai Géza művésztől, Prof. Kirill Gersteintől kamarazenét, és Prof. Hans-Peter Stenzltől kétzongorás irodalmat. 

 

Számos mesterkuzuson is részt vett, többek között Elisso Virsaladze, Rados Ferenc, Dmitri Alexejev, Stanislav Pochekin, Felix Gottlieb, Kimura Kaori, Teresa Manasterska kurzusain.

A 2009-es weimari mesterkurzuson a legjobb növendékként elnyerte a DAAD ösztöndíjat, és fellépett a zárókoncerten.

 

16 éves korában sikeresen szerepelt a Japán Nemzetközi Művészek Szövetsége meghallgatásán.

Ennek eredményeként felléphetett Tokióban.

2004-ben első díjat nyert az Iizukai Zenei Versenyen, ahol három különdíjat is elnyert.

Az alábbi nemzetközi versenyeken ért el helyezést:

abszolut első díj a Francavilla Fontana, Olaszország;

második díj Terra degli Imperiali, Olaszország;

negyedik helyezés Yachiyo, Japán;

ötödik helyezés Rovere d'Oro, Olaszország.

Diplomát kapott az Isidor Bajic zongoraversenyen, Szerbia,

és Ferenc Liszt zongoraversenyen, Lengyelország

középdöntős volt a 2011. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen, Budapesten

és 2007-ben a Sendai nemzetközi zongoraversenyen, Japánban. 

 

Szólistaként és kamarazenészként koncertezett Németország, Magyarország,

Lengyelország, Olaszország és Japán sok városában,

valamint olyan neves zenekarokkal és karmesterekkel lépett fel, mint  Stuttgarti Filharmonikus, Oroszi Kamara Filharmonikus St. Petersburg,

Sendai Filharmonikus Zenekar, Toho Gakuen School zenekara,

többek között Juri GILBO, YAMASHITA Kazufumi és IWAMURA Chikara karmesterek vezetésével.

 

                                                                                                                   2015.02.05


info@megumishimanuki.com